Nemzeti Kulturális Alap
Pályázati felhívás
AZ IMRE ZOLTÁN PROGRAM IDEIGLENES KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

1. Pályázati cél: Új táncszínházi produkció megvalósítása fiatal alkotók számára. A hivatásos táncszakmában tevékenykedő, alkotói pályájuk elején járó, önálló arculatuk és formanyelvük kidolgozásán fáradozó, már alkotói tapasztalattal bíró koreográfusok új produkciói megalkotásának, valamint az IZP Program keretében elkészült produkciók minél szélesebb közönséghez való eljuttatásának elősegítése.
2. Pályázati cél: Alkotói támogatás pályájuk elején járó, táncos alapképzettséggel rendelkező koreográfusok számára.
3. Pályázati cél: Önálló projekt megvalósításához hozzájáruló külföldi rezidencia programban való részvétel. A hivatásos táncszakmában tevékenykedő, alkotói pályájuk elején járó, önálló arculatuk és formanyelvük kidolgozásán fáradozó, már alkotói tapasztalattal bíró koreográfusok nemzetközi kapcsolati tőkéjének fejlesztése, új alkotói módszerek megismerése, más kultúrákkal való személyes találkozás által a világra vonatkozó tapasztalatok gazdagítása, új inspirációk szerzése.
4. Pályázati cél: Külföldi tánc- és előadóművészek meghívása térítésmentesen látogatható tréningek megtartása céljából.
5. Pályázati cél: Minimum 900 óra garantált próbatermi infrastruktúra biztosításával hozzájárulni az elsősorban az IZP által támogatott projektek megvalósításához, másrészt fiatal és pályakezdő hivatásos táncművészek és alkotók számára ingyenes próbahely biztosításával azokat is bevonni az IZP által támogatottak körébe, akik az adott IZP pályázati ciklusban nem nyertek.
6. Pályázati cél: Összművészeti fesztiválok ösztönzése elsősorban az IZP által támogatott alkotók produkcióinak, másodsorban a program által nem támogatott, de az IZP célcsoportját jelentő fiatal és pályakezdő alkotók produkcióinak bemutatására, ezáltal a műfaj széleskörű népszerűsítésére.
7. Pályázati cél: a hivatásos táncszakmában tevékenykedő, közép- vagy felsőfokú táncművészeti intézményben három évnél nem régebben végzett szakirányú végzettséggel rendelkező pályakezdő táncművészek táncművészeti produkciókban történő részvételének ösztönzése állandó társulatnál vagy önálló produkcióban.
 
A pályázati kiírás az alábbiakban elérhető
2018. november 6.
 
 
 
beszedesmult.hu
GULAG - GUPVI hírek az EMET honlapon
NKA Igazgatóság
Ajánlja fel adója 1%-át a Nemzeti Tehetség Program javára
ut_tudomanyhoz
youtube_csatorna
kitolto
 
Projektjeink
 
 
 
 
nca
Kapcsolódó oldalak
 
© 2013. Emberi Erőforrás Támogatáskezelő