Út a tudományhoz
2015. április 16-án rendezte meg az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogramjának szakmai találkozóját. Az esemény apropóját az adta, hogy tíz évvel ezelőtt jelent meg az első Út a tudományhoz pályázat. A tíz év alatt több mint 200 millió forint támogatással 361 középiskolában 522 kutatási projekt valósult meg.
Az eseményen Tirts Tamás, a Támogatáskezelő főigazgató-helyettese köszöntötte a megjelenteket, majd Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár mondta el üdvözlő szavait. A rendezvényen bemutatkoztak a program pályázó intézményeinek nyertes kutatási projektjei is.