Hírlevél – 2021 május
Kedves Olvasónk! Örömmel üdvözöljük hírlevél-feliratkozóink között! 2021 május A márciusban indult, minden hónap utolsó hetén jelentkező hírlevelünk elsődleges célja, hogy elsőkézből értesülhessen az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (Támogatáskezelő) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) aktuális felhívásairól. Fontos küldetésünknek tekintjük, hogy már a pályázat benyújtása előtt a lehető legtöbb információval lássuk el a potenciális érdeklődőket, ezzel segítve szakszerű felkészülésüket a pályázati folyamatra. Hírlevelünk további célja, hogy bemutassuk a Támogatáskezelő és az NKA támogatásával megvalósult sikeres pályázatok eredményeit, valamint felhívjuk a figyelmet pályázóink aktuális rendezvényeire, programjaira.

Aktuális pályázati felhívások

A Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter megbízásából kiírt, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kezelt pályázatok:
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása A 2021. évi pályázati felhívása május 28-án jelent meg. A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. június 30. Civil szervezetek 1-es típusú diabétesszel kapcsolatos tájékoztatási feladatainak támogatása A 2021. évi pályázati felhívása május 28-án jelent meg. A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. június 30.
A Nemzeti Tehetség Program keretein belül 11 nyílt pályázati kiírás jelent meg 2021. május 27-én:
Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. június 30.
A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok támogatása A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. június 30.
A speciális fejlesztést célzó programok támogatása A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. június 30.
A hazai tehetségsegítés eszközrendszerének bővítését segítő, országos hatókörű nyomtatott folyóiratok, kiadványok megjelenésének támogatása
A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. június 30.
Tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. június 30.
A hazai tehetséges magyar fiatalok nemzetközi versenyeken, valamint a Magyarországot képviselő tanulók, csapatok diákolimpiákon és világversenyeken való részvételének támogatása
A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. július 31.
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása
A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. június 30.
Szakkollégiumok tehetséggondozó programjainak támogatása A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. június 30.
Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. július 31.
Tehetségsegítő szervezetek támogatása A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. június 30.
Hazai és határon túli, tehetséggondozó tevékenységet végző szervezetek támogatása A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. június 30.
A hazai nagy hagyományú, országos szervezésű tanulmányi és sportversenyek támogatása A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. június 30.
A Nemzeti Kulturális Alap első félévi pályázati kiírásai folyamatosan jelennek meg. Jelenleg elérhető pályázati felhívásaink:
Az Építőművészet Kollégiuma – Alkotói- és program támogatás A pályázat megjelent: 2021. május 4., benyújtásának határideje: 2021. június 3. éjfél
Képzőművészet Kollégiuma – Alkotói- és program támogatás A pályázat megjelent: 2021. április 27., benyújtásának határideje: 2021. június 3. éjfél
Népművészet Kollégiuma – Program támogatás A pályázat megjelent: 2021. május 6., benyújtásának határideje: 2021. június 8. éjfél
Színházművészet Kollégiuma – Alkotói- és program támogatás A pályázat megjelent: 2021. május 11., benyújtásának határideje: 2021. június 10. éjfél
Közművelődés Kollégiuma – Program támogatás A pályázat megjelent: 2021. május 12., benyújtásának határideje: 2021. június 15. éjfél
Örökségvédelem Kollégiuma A pályázat megjelent: 2021. május 3., benyújtásának határideje: 2021. június 3. éjfél

A Nemzeti Kulturális Alap aktuális pályázatai az alábbi linkre kattintva érhetőek el: https://nka.hu/kategoria/kiemelt-kategoriak/palyaztatas/kollegiumok-felhivasai/

Kedves Olvasónk, számunkra az Ön véleménye a legfontosabb! Hogy szolgáltatásainkat, weboldalainkat az Ön preferenciáinak megfelelően fejleszthessük, létrehoztunk egy rövid felhasználó-elégedettségi kérdőívet. Kérjük, segítse munkákat, az emet.gov.hu és az nka.hu honlapok tökéletesítését az alábbi felmérés kitöltésével: https://forms.gle/JAtueB9okvY4xjCT7 Sikeres pályázatokat, örömteli élményeket kíván, a Támogatáskezelő – EMET csapata!