Összefoglaló kisfilm készült a február 8-án nagy sikerrel megnyílt, Urbán Ádám fotográfus műveit bemutató „A cirkusz láthatatlan lelke” című kiállításunkról.
A Balogh Rudolf-díjas fotográfus munkájának immár tíz éve jelentős témája a cirkuszi világ. A kiállított sorozat egészen új irányból enged betekintést ebbe az egyszerre különös és elbűvölő univerzumba. A befogadónak lehetősége nyílik bepillantani a porond és a függönyök mögé: ahol nem csupán maga a csoda, hanem az ahhoz vezető, emberi megpróbáltatásoktól és az egyén határainak feszegetésétől rögös út is megmutatkozik
„Új, kiemelt kulturális színtér született Budapesten!” – üdvözölte Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a kiállítás fővédnöke a Támogatáskezelő kezdeményezését, amellyel a kulturális támogatások kezelésén túl, megfoghatóan is behozza a kultúrát egy állami intézmény, egy irodaház falai közé, ezzel egy fantasztikus és sikeres új galériát adva a fővárosnak.
Monszpart Zsolt, a Támogatáskezelő főigazgatója a kiállításmegnyitón elmondta: a MANK Nonprofit Kft.-vel közös, Staféta elnevezésű programsorozatunk keretében a következő időszakban több vidéki nagyvárosban, így például Balatonfüreden és Kaposváron is biztosítunk majd a művészek számára újabb kiállítások megszervezésével bemutatkozási, népszerűsítési lehetőséget.
A rendezvény és a kiállítás szponzoraink, az Allianz Hungária Zrt. és az MKB Bank jóvoltából valósult meg. Szeretettel várjuk tárlatunkon 2022. március 31-ig munkanapokon 10 és 16 óra között!