Közlemény NTP-NTMV-17 kódjelű pályázati kategóriában
Hírek

A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017–2018. évi cselekvési programja alapján 2017. március 14-én meghirdetésre került „A hazai tehetséges, országos versenyeken eredményt elért magyar fiatalok nemzetközi tanulmányi és művészeti versenyeken, a hivatalos magyar csapat nemzetközi tudományos diákolimpiákon, valamint tantárgyi világversenyeken való részvételének támogatása” (a pályázati kategória kódja: NTP-NTMV-17) című pályázati kategóriában az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg várható kimerülése miatt

2017. szeptember 30. 23:59 határidővel lezárja a pályázatok benyújtásának lehetőségét.

A 2017. szeptember 30. 23:59-ig az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER) benyújtott, valamint a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló keretösszeg kimerüléséig részesülhetnek támogatásban.


A pályázattal kapcsolatban bővebb információ elérhető az alábbi linken