Nemzeti Együttműködési Alap
tájékoztató nap

2015. február 23., 24 és 25-én a Nemzeti Együttműködési Alap keretében tartott tájékoztató napokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. A csaknem nyolcszáz résztvevő megismerhette a „Civil szervezetek működési célú támogatása 2015”, a „Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2015” című pályázati felhívások részleteit, valamint tájékozódhatott az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer (EPER) használatáról is.

 

Az eseményen Tirts Tamás főigazgató-helyettes köszöntötte a megjelenteket. Munkatársaink – Horváth Ildikó, Mustó Ágnes – megismertették a rendezvény résztvevőivel a 2015. évi pályázatok benyújtásának gyakorlati elemeit, a tájékoztatók alkalmával az érdeklődők a pályázattal kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphattak.

 

Az előadások anyaga az alábbi linkeken elérhető.