Nemzeti Kulturális Alap
Pályázati felhívás

A Képzőművészet Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, hagyománnyal rendelkező jelentős kulturális, és művészeti értékkel bíró országos, magyarországi kiadású sajtótermékek támogatására.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy azon pályázók, akik 2018-ra már támogatásban részesültek, a most benyújtásra kerülő költségvetésükben a kapott támogatást fel kell tüntetniük és a két költségvetésnek összhangban kell lennie. E pályázatok esetében a jelen pályázat benyújtása során a költségvetésben feltüntetett összköltség nem lehet magasabb (kizárólag egyenlő vagy alacsonyabb), mint a korábban benyújtott költségvetésben megadott összes költség.

A pályázatra meghívást kap:

 

Art Magazin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Az Art Magazin című művészeti folyóirat 2018. évi megjelentetésének kiegészítő támogatására.
Kállai Ernő Művészeti Alapítvány
A Balkon című kortárs művészeti magazin 2018. évi megjelentetésének kiegészítő támogatására.
Új Művészet Alapítvány
Az Új Művészet című folyóirat 2018. évi megjelentetésének kiegészítő támogatására.
 

A pályázati kiírás az alábbiakban elérhető