Nemzeti Tehetség Program
felhívás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, az otthont nyújtó ellátásban, továbbá utógondozói ellátásban részesülő fiatalok intézményi és integráló környezetben megvalósuló tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáférésének, valamint az ezen fiatalokkal foglalkozó szakemberek képzésének támogatására.

A felhívás kódja: NTP-HTP-13
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. január 23.