Nemzeti Tehetség Program
tájékoztató nap

A Nemzeti Tehetség Program 2014. évi pályázati kiírásai december 23-án jelentek meg. A meghirdetett felhívások alapján 1 364 600 000 forint keretösszegben összesen harminchárom kategóriában lehet támogatást igényelni. A kiírások kapcsán január 9-én, pénteken tartott tájékoztató napunkon köszöntőt mondott Bene Dániel, a Támogatáskezelő főigazgatója és Kisgyőri Roland, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága Esélyteremtési Főosztályának vezetője.

A tájékoztató nap célja, hogy az érdeklődők számára segítséget nyújtsunk a sikeres pályázatkészítéshez: Dr. Szvathné dr. Szalay Márta az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet képviseletében a pályázatok szakmai kérdéseiről tartott előadást, Varga-Markos Nikoletta, a Támogatáskezelő munkatársa a pályázatok benyújtási feltételeit ismertette, illetve a rendezvény zárásaként a jelen lévők a pályázatokkal kapcsolatos kérdéseikre is választ kaptak.

 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2015. január 23.