Összefoglaló kisfilm készült az első Esélyesek Klubja estünkről

A Támogatáskezelő fontos küldetése, hogy már a pályázat benyújtása előtt a lehető legtöbb információval ellássa a pályázókat. Ezért 2021. december 9-én új kezdeményezést indított Esélyesek klubja címmel. A kéthavonta jelentkező estek célja, hogy a közönség és potenciális pályázóink közelebb kerüljenek a Támogatáskezelő által nyújtott pályázati lehetőségekhez, megismerjék a sikerrel pályázók tapasztalatait, s tegyék mindezt egy kötetlen, szórakoztató, kulturális élményekben gazdag program keretében.

kerekasztal-beszélgetéseken minden alkalommal Monszpart Zsolttal és meghívott vendégeivel zajlik izgalmas beszélgetés. Az estek háziasszonya Kubinyi Júlia népdalénekes, a Támogatáskezelő kulturális nagykövete. Az ismert vendégek mellett korábbi sikeres pályázók szólalnak meg. A Gazsó L. Ferenc által moderált beszélgetésbe – melyet időről időre zenés, táncos vagy épp prózai előadás színesít – bekapcsolódik a közönség is. Pályázatokkal kapcsolatos kérdéseikre készséggel válaszolnak a jelenlévő szakemberek.

Az első klubest témája a cserkészetből hozott testvériség szellemében történő közösségformálás volt, az önkéntes munka, a cserkészek által képviselt értékrend; vendégei az egykori cserkész, dr. Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyetteseBedekovics Péter a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke és Szives Márton ütőhangszeres művész, a Nemzeti Tehetség Program és a Nemzeti Kulturális Alap többszörös támogatottja voltak. Az Aulánk megtelt érdeklődőkkel, az első klubest kiválóan sikerült, a programsorozatot februárban folytatjuk. A december 9-i Esélyesek Klubjáról összefoglaló kisfilm készült, fogadják szeretettel:

A kezdeményezésről írt az MTI, gondola.hu, preshaz.eu, valamint a Magyar Nemzet két cikkben is: Életre és az értékek megbecsülésére nevel a cserkészet (magyarnemzet.hu)Pályázókat segítő programsorozatot indít a Támogatáskezelő (magyarnemzet.hu).

Szeretettel várjuk a sikertörténetüket örömmel bemutató pályázók, zenészek, előadóművészek jelentkezését következő estünkre, amelyre várhatóan február elején kerül sor a Támogatáskezelő székházában (1085 Budapest Gyulai Pál utca 13.) Az estek időtartama 90 perc. A programra előzetes regisztráció szükséges a kommunikacio@emet.gov.hu e-mail címen. Az esemény részleteiről ezen e-mail címen, valamint weboldalunkon és Facebook oldalunkon tájékozódhat.