Üzleti gazdaságtan a gyakorlatban
Nemzeti Tehetség Program

A győri Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola mindig nagy hangsúlyt fektetett a tehetséggondozásra, így évek óta részt vesznek a Nemzeti Tehetség Programban. Üzleti gazdaságtan gyakorlat idegen nyelven elnevezésű projektjük az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósulhatott meg.  

 

 

A tehetségsegítő program keretében a diákok az elméleti ismeretek elsajátítását követően cégeket alapítottak, a szükséges marketingeszközöket (plakátok, szórólapok) idegen nyelven készítették el. A projekt egy kiállítással zárult, mely során a tanulók standokat építettek, saját termékeikkel „kereskedtek”, valamint vállalkozásuk tevékenységét idegen nyelven is bemutatták. 

 

A projektről: 

  • Kedvezményezett: Győri Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola
  • Projekt címe: Üzleti gazdaságtan gyakorlat idegen nyelven
  • Elnyert támogatási összeg: 869 860 Ft