Balog Zoltán átadta a NEA megbízóleveleit
Hírek

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elnöki kinevezési okiratokat és megbízóleveleket adott át a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) tagjainak Budapesten.

 

A miniszter köszöntőjében hangsúlyozta: a polgári társulások, a civil szervezetek képesek összegyűjteni egy ország, egy nemzet, egy társadalom életében azokat a jó szándékú energiákat, amelyekre nagy szükség van a hivatalos és a hivatásos tevékenységeken túl is. Az állam, a kormány, az önkormányzat, az egyházak, a polgárok saját világában létrejövő szerveződések, a civilek összefogása nélkül nem beszélhetünk igazán jól működő demokráciáról, igazán megízlelt szabadságról és biztonságról sem – fogalmazott a tárca vezetője. Balog Zoltán kiemelte: a magyarság és 21. századi Magyarország egyik legfontosabb feladata a közösségépítés, a közösségek újjáépítése.


Mint mondta: a NEA célja, hogy a polgári kezdeményezések, civil társadalmi tevékenységek munkáját segítse, erősítse szerepvállalásukat, amelynek az idei évtől először határon túli tagja is van. A tanács működése és a pályázati rendszer az elmúlt években több ezer szervezet, egyesület, alapítvány, szövetség munkájának kiteljesedéséhez járult hozzá, amelyre 2012 óta 17 milliárd forintot fordítottak a magyar adófizetők a költségvetésen keresztül, idén pedig 4,6 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a szervezetek – hangsúlyozta a miniszter.


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Együttműködési Alap Tanácsa elnöki tisztségére szóló kinevezési okiratot adott át:

  •     Dr. Csizmadia László részére.

A Nemzeti Együttműködési Alap Tanácsa tagságára szóló megbízólevelet vett át:

  •     Budáné Fülöp Katalin
  •     Kardosné Gyurkó Katalin
  •     Lakner Gábor
  •     Mészáros Domonkos
  •     Nagy Péter
  •     Ráczné Szabó Rita
  •     Szarka Istvánné
  •     Zsigmond József

A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának elnöki tisztségére szóló kinevezési okiratot és megbízólevelet vehetett át:

  •     Dr. Kákai László.

A Közösségi környezet kollégiumának tagságára szóló megbízólevelet vett át:

  •     Binszki Alexa
  •     Boldizs József
  •     Dr. Cseszregi Tamás
  •     Dr. Ősi Barnabás
  •     Kassai Endre
  •     Király Krisztina
  •     Szabó Mihály
  •     Vajda Árpád

A Nemzeti Együttműködési Alap Mobilitás és alkalmazkodás kollégiumának elnöki tisztségére szóló kinevezési okiratot és megbízólevelet vett át:

  •     Heizler Norbert László.

Mobilitás és alkalmazkodás kollégiumának tagságára szóló megbízólevelet vett át:

  •     Czene Attila
  •     Dr. Szebeni Andrea
  •     Horváth Zoltán
  •     Lakatos Péter
  •     Lázár-Takács Katalin
  •     Potos Ilona Ágnes
  •     Szöllősi Balázs
  •     Tóthné Tóth Anna

A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégiumának elnöki tisztségére szóló kinevezési okiratot és megbízólevelet vett át:

  •     Dr. Kondra Laura

Nemzeti összetartozás kollégiumának tagságára szóló megbízólevelet vett át:

  •     Csuday Zsuzsanna
  •     Dr. Jenei Péter
  •     Joó Kinga
  •     Katona Csilla
  •     Kovács Ildikó
  •     Leitert-Kiss Anna
  •     Dr. Markó Csaba
  •     Dr. Nagy Gábor Dániel

A Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának elnöki tisztségére szóló kinevezési okiratot és megbízólevelet vett át:

  •     Kertész-Bojárszky Eszter

Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának tagságára szóló megbízólevelet vett át:

  •     Bajusz Kálmán
  •     Dr. Dancs Ferenc
  •     Dr. Frölich Gusztáv
  •     Hegedűs Zsolt
  •     Nagy Gábor
  •     Sági Miklós
  •     Udvaros Renáta
  •     Vukovné dr. Rubovszky Zsófia

A Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégiumának elnöki tisztségére szóló kinevezési okiratot és megbízólevelet vett át:

  •     Galambos Adorján

Új nemzedékek jövőjéért kollégiumának tagságára szóló megbízólevelet vett át:

  •     Csűrös András Jakab
  •     Herczegné Szabó Marianna
  •     Janzsó Ádám
  •     Pettkó András
  •     Ondré Péter
  •     Tardi Tamás Ákos
  •     Valent Ákos
  •     Victor István

(Forrás: EMMI-Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)