évadnyitó rendezvény
Határtalanul! program

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Határtalanul! program keretében a 2014. évi első iskolai csoport indulása alkalmából rendezte meg a program évadnyitó rendezvényét 2014. szeptember 3-án. Videónkban a Támogatáskezelő élő közvetítésének felvételét látják.

 

Csete György Eörs, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy míg a korábbi évek során összesen 40 ezer magyarországi diák utazhatott el a határon túlra a program keretében, most a csaknem háromszorosára növelt támogatási forrásnak köszönhetően, ugyanennyi fiatal egyetlen év alatt juthat el a szomszédos országok magyarlakta területeire.

 

 

Az eseményen részt vett a 2013. évi pályázati fordulóban nyertes Varga István Kereskedelmi Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola projektvezetője, valamint az iskola két tanulója. Domján Zsuzsanna tanárnő a sikeres pályázással kapcsolatos tapasztalatait, a diákok pedig utazási élményeiket osztották meg, illetve hasznos tanácsokkal látták el a jövőben útnak indulókat. Imeli Krisztina, a Köznevelési és Felsőoktatási Támogatások Igazgatóságának képviselője a pályázati elszámolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertette. A rendezvény zárásaként az idei első utazók indulás előtti pillanataiba tekinthettek bele a résztvevők.

 

A Kalocsai Kunszt József Általános Iskola és a Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény 124 diákja 2014. szeptember 1-jén a kora reggeli órákban indult tanulmányi kirándulásra Kalocsáról Erdélybe a Határtalanul! program keretében.

Linkek: