megjelentek a Nemzeti Tehetség Program pályázatai
Hírek

A 2013. május 29-én megtartott sajtótájékoztatón Csete Örs, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) főigazgatója elmondta, hogy a Támogatáskezelő tíz nagy programot koordinál, s ezek egyike csupán a Nemzeti Tehetség Program. A Főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a Támogatáskezelő honlapján folyamatosan tájékoztatják a pályázókat, értesítik a jelentkezőket az eredményekről, s a háttérben tapasztalt munkatársak bonyolítják az elszámoltatást. Csete Örs bejelentette, hogy júniusban az EMET pályázati tájékoztató napok megtartását tervezi, amelynek időpontjairól a www.emet.gov.hu oldalon lehet majd tájékozódni.

 

Ebben az évben 802 millió forint jut tehetséggondozó nyári programok megrendezésére. A sikeres pályázóknak az elnyert összeget szeptember 30-ig kell felhasználniuk.

Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár szerdán, egy budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tehetségek támogatása össztársadalmi ügy. Az országban rengeteg tehetséges gyermek él, tehetségük kibontakoztatásához azonban lehetőséget is kell biztosítani, ezért támogatja a kormány az ehhez kapcsolódó kezdeményezéseket, és ennek érdekében hozták létre a nemzeti tehetségprogramot. E program révén használhatják fel az érintettek az összesen 802 millió forintot, ha nyernek a június 24-ig beadható pályázaton – tette hozzá. A pályázaton részt vehetnek köznevelési és felsőoktatási intézmények, egyesületek, alapítványok és tehetségsegítő tanácsok.
 
Csete Örs, az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatója elmondta: tíz nagy program pályáztatását koordinálják, ezek egyike a nemzeti tehetségprogram. Honlapjukon is informálják a pályázókat, értesítik a jelentkezőket az eredményekről, és az elszámoltatást is lebonyolítják.
 
Emlékeztetett arra, hogy 2012 végén 34 programot hirdettek meg, amelyek most is futnak, illetve lassan befejeződnek. Ezek között tehetséggondozó programok, táborok, versenyek éppúgy szerepeltek, mint a tehetséggondozást végző tanárok támogatása. Csete Örs hangsúlyozta, hogy tavaly összesen 1 milliárd 90 millió 942 ezer forinttal járult hozzá a kormány a tehetséges fiatalok jövőjének támogatásához a 849 nyertes program révén. A 34 területre 1457 pályázat érkezett be, és több mint a pályázók fele nyerni tudott. Júniusban pályázati tájékoztató napokat tartanak, az időpontokról az emet.gov.hu oldalon lehet majd tájékozódni – tette hozzá.
 
Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy  “ilyen nagy összeg ilyen fontos programokra” régóta nem állt a magyar köznevelési rendszer rendelkezésére. Példaként megemlítette, hogy idegen nyelvi kompetenciák fejlesztésére 50 millió forint szerepel a mostani kiírásban, nyári művészeti bemutatókra pedig 40 millió, és támogatják a határon túli és az országon belüli magyar fiatalok együttműködésével megvalósuló pályázatokat is. Hozzátette, hogy a pályázatot be lehet nyújtani a természettudományok és a műszaki tudományok területén is.

(Forrás: MTI)