Roma Kultúra Tájékoztató Nap
Hírek

A sikeres és gördülékeny pályázás érdekében tartottunk tájékoztató napot 2014. március hónap 20. napján, az A roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatása elnevezésű aktuális felhívása kapcsán. A felhívás keretében összesen 50 000 000 forint keretösszegű támogatásra lehet pályázatokat benyújtani 2014. március hónap 26. napjáig.

 


A rendezvényen köszöntőt mondott Tirts Tamás, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő általános főigazgató-helyettese, majd Darabosné dr. Kusnír Renáta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának munkatársa tájékoztatta a résztvevőket a program szakmai hátteréről, célkitűzéseiről.

Munkatársunk – Síposné Szőcs Éva – segítségével a résztvevők megismerhették a pályázat benyújtásának gyakorlati elemeit: a pályázói felületet, a pályázat benyújtásának módját, a pályázat költségvetésének elkészítését. A rendezvény záró programjaként a résztvevők pályázattal kapcsolatos kérdései kerültek megválaszolásra.

Az érdeklődő résztvevők Magyarország különböző területeiről érkeztek.