Szemtől-szemben a kutyám és én
Út a tudományhoz

A budapesti Piarista Gimnázium 1717 óta működik. Az iskola nemcsak a hívő keresztény élet gyakorlásának, és közösség-teremtő mivoltának köszönheti hírnevét, hanem a különböző országos tanulmányi felméréseken és versenyeken elért előkelő helyezéseknek is.

 

A projektben részt vevő 11. évfolyamos diákok kutatópályára készülnek, és többjüket érdekli az idegrendszer működése is. A középiskolai idegrendszeri tanulmányok elmélyítésére jó lehetőséget kínál az etológia, hiszen a viselkedés tanulmányozása mellett kutatja annak idegi hátterét is. Emellett belelátnak a tudományos vizsgálatok mindennapjaiba is, mely élmények segítik megfelelő pályaválasztásukat.

 

 

A diákok a projekt keretében megismerkedtek az etológia rövid történetével és kutatási módszereivel. Előadásokon vettek részt, kiadott szakmai anyagokat tanulmányoztak és filmet néztek. Ezután a vizsgálatok gyakorlati menetével ismerkedtek, megtanulták megfelelően használni a kutatást segítő eszközöket és programokat. Majd kísérleti alanyokat kerestek, fejenként 4 kutyát gazdával. A munka során jó, együttműködő viszonyt alakítottak ki a tanszék munkatársaival és a kutyák gazdáival.

 

A projekt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével, az Út a tudományhoz alprogram keretében valósult meg.

 

A projektről:

  • Kedvezményezett: Piarista Gimnázium, Budapest
  • Projekt címe: Szemtől-szemben a kutyám és én
  • Elnyert támogatási összeg: 600 000 Ft