Szociális Földprogram
Szociális bolt Komlón

Komló Város Önkormányzata 2011 óta vesz részt a Szociális Földprogramban. Egykori bányászvárosként, a lakosság elsősorban nem a mezőgazdaságban tevékenykedik, így kísérleti jelleggel kezdtek bele a szabadföldi zöldségtermesztésbe. A termények nagy részét a közétkeztetésben használta fel a város. Idén az Eszközbeszerzési- és fejlesztési alprojekt keretében, szociális bolt létrehozására pályáztak.

A foglalkoztatási helyzet folyamatos romlását próbálták megállítani azzal, hogy elsősorban az alacsony iskolázottságú, tehát a munkaerőpiacon hátránnyal induló személyeket igyekeztek bevonni a földprogramba. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a helyiek szívesen vesznek részt a termesztésben.

A program folytatásaként kialakítandó szociális boltban, terveik szerint, januártól a megtermelt zöldségeket fogják árulni. A támogatásból vásárolják meg a vetőmagokat, vegyszereket, illetve az üzletben szükséges felszerelést.

A projektről: 

  • Kedvezményezett: Komló Város Önkormányzata
  • Projekt címe: Szociális bolt Komlón
  • Elnyert támogatási összeg: 2 057 312 Ft