Szociális Földprogram tájékoztató nap
Hírek

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tájékoztató napot tartott 2014. március 27-én a Szociális földprogram megvalósításának támogatására elnevezésű aktuális felhívása kapcsán. A felhívás keretében összesen 250 000 000 forint keretösszegű támogatásra lehet pályázatokat benyújtani 2014. április 3-ig.

 

 

A rendezvényen Csete György Eörs, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatója, valamint Dr. Garai Péter társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár köszöntötte az érdeklődőket,  ezt követően Szirmai István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának munkatársa mutatta be a program szakmai hátterét és célkitűzéseit.

 

Munkatársunk – Kopácsy Gergely – segítségével a résztvevők megismerhették a pályázat benyújtásának gyakorlati elemeit: a pályázói felületet, a pályázat benyújtásának módját, a pályázat költségvetésének elkészítését, majd a résztvevők pályázattal kapcsolatos kérdései kerültek megválaszolásra.