Nemzeti Együttműködési Alap
Mozgásban az erő

Kistelek legnagyobb, sporttal foglalkozó civil szervezetének, az 1995-ben alapított Kisteleki Sportegyletnek jelenleg három szakosztálya működik: birkózó, asztalitenisz és lábtenisz. Fő törekvésük, hogy minél több embert mozgásra bírjanak és egyre több korosztály számára teremthessék meg a szórakozva sportolás lehetőségét. Ebben segített nekik a Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek szakmai programját támogató pályázati kiírás.

 

Mint mondják, a rendszeres sportolásba fektetett energia többszörösen megtérül, hisz aki rendszeresen sportol, nem csak a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát csökkenti, hanem a lelki egészségre is pozitív hatással van. A természetbarát szemléletet szeretnék kialakítani a résztvevő fiatalokban, ezért esett a választásuk Szigligetre.

 

 

A birkózó szakosztály edzőtáborában a hátrányos helyzetű gyerekek, akik közül sokan még nem látták a Balatont, megismerhetik ezt a csodálatos vidéket, ráadásul úgy, hogy a nyári szünetet is hasznosan töltik. A tábor az egyik legjobb csapatösszetartó, egészségmegőrző és edzőprogramjuk, ezért szeretnék a jövőben is folytatni és mindenki számára elérhetővé tenni.

 

A projekt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével, a Nemzeti Együttműködési Alap program keretében valósult meg.

 

A projektről:

 

Kedvezményezett: Kisteleki Sportegylet

Projekt címe: Kisteleki Sportegylet sportolóinak képességfejlesztése 

Elnyert támogatási összeg: 405 975 Ft