Út a tudományhoz
A pécsi Árpád Fejedelem Általános Iskola és Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont, több tehetséggondozó pályázatot nyert el, folyamatosan működnek nemzetközi projektjei. Az iskola az Energiatakarékos autó fejlesztése című projektjével pályázott az Út a tudományhoz alprogram keretében.
Porkoláb Tamás matematika-fizika szakos középiskolai tanár a gimnázium felsőbb évfolyamain tanít. A projektben részt vevő diákjai a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karának kutatócsoportjával együttműködve egy 3 dimenziós nyomtató segítségével készítenek műanyag alkatrészeket az egyetemi hallgatók által fejleszteni kívánt energiatakarékos autóhoz. Ennek keretében a diákok megismerhetik a kutatás módszereit, mindennapjait.
A program a tanulók érdeklődési területére esik, hiszen az energiatakarékos autó építésénél szükség van programozásra, számítógépes modellezésre, számításokra. A csoport érdeklődik a tudományos kutatás metódusai iránt is. A diákok a későbbiekben is figyelemmel szeretnék kísérni a partner csapat tevékenységét, az autó fejlesztését és eredményeit a versenyeken.
A projektről:
- Kedvezményezett: Megyervárosi Általános Iskola és Gimnázium, Pécs
- Projekt címe: Energiatakarékos autó fejlesztése
- Elnyert támogatási összeg: 722 000 Ft